Barion Pixel

Tekintsd meg legújabb termékeinket webáruházunkban!

orokbefogadni

Örökbe fogadni jó!

Örökbe fogadni jó! 

Már többször hangoztattuk, hogy „örökbefogadás pártiak” vagyunk. Ha örökbe fogadunk 2 állatot mentünk meg egyszerre, hiszen egyet befogadunk, a befogadott állat helyére pedig kerülhet egy újabb mentésre váró állatka, illetve a szaporítókat sem támogatjuk, ami nagyon fontos!

Az Együtt a Kisállatokért Alapítvánnyal már „szövetséget kötöttünk”, 15% kedvezményt biztosítunk az ő gondozásukból örökbefogadott kisállatok Gazdijainak az első vásárlásból az örökbefogadási szerződés bemutatásával.
Úgy gondoltuk, hogy helyben az Igéző Állatvédő Egyesületet szeretnénk támogatni akciónkkal. Megtalálható üzletünkben már egy adománygyűjtő ládájuk és egy kosár, melyben élelmet és tárgyi adományt tudtok elhelyezni.

Az „Örökbe fogadni jó!” akciónkkal 15% kedvezményt biztosítunk az első vásárlás során az örökbefogadási szerződés felmutatásával az Igéző Állatvédő Egyesület gondozásából örökbefogadott állatok Gazdijainak.

Reméljük, kicsit ösztönözni tudjuk a Gazdikat és segíteni tudunk az otthontalan állatokon!

Hiszen:

„Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.” – Antoine de Saint-Exupéry

Related News

x